Bár a film több fontos szereplőt mozgat (egy teljes családot), és mindegyiknél megmutatja, mit vált ki belőle a tragédia, hogyan próbálja feldolgozni azt, a kamera azért végig a nőre, az anyára összpontosít, elsősorban őt követi. Nem véletlenül az a film címe, ami. Az összes szereplő eljut A pontból B-be, de azért mégiscsak azt látjuk, ahogy Martha újra összerakja magát a szülés után széthullott darabjaiból. A többiek változását pedig az övéhez képest követhetjük végig, kit közelebbről (férj), kit pedig távolabbról (anya, testvér, sógor) szemlélve.
A történetben adva van egy harmincas házaspár (Vanessa Kirby és Shia LaBeouf), akik épp első gyermeküket várják. A nő egy jómódú értelmiségi családból származik, a férfi pedig épp az ellenkezője, kétkezi munkás egy szegény famíliából. De a kapcsolatuk ettől még működik, erős és szeretetteljes – legalábbis a traumáig. A nő otthon szeretne szülni, amihez bábát fogadnak, aki azonban nem tud ott lenni, amikor jön a baba, és egy helyettesítőt (Molly Parker) küld maga helyett. Az újszülött nem éli túl a világrajövetelét. Ez adja a film első szűk félóráját, ami után következik a főcím, majd a másfél órába szorított feldolgozási munka, ami fél év történéseit öleli fel, és egy hónapos ugrásokkal nézhetjük végig ennek állomásait.
A folyamat apró részletei így kimaradnak, de hónapról hónapra látjuk az addig végbement változásokat. Martha eleinte mindenkiről leválik, mindenkit már-már ellenségként kezel. Majd a férjét ugyan elengedi, a családjához viszont újra közel kerül. A legbosszantóbb azonban, hogy senki nem beszél a másikkal, nem figyel a másikra, hanem csak a magáét fújja arról, hogy mit kéne csinálni.
Egyik konfliktus követi a másikat. Persze érthető, hisz nemcsak váratlan, hanem rendkívül fájdalmas is a helyzet, elképzelhetetlenül az, és a trauma okozta poklot mindenki maga járja be. Az elfogadás, a feldolgozás és a megtisztulás mindenkinek másképp megy.
A kanadai–amerikai–magyar koprodukcióban, a Netflixre készült film, melynek nem kisebb személyiség, mint Martin Scorsese volt az egyik producere, le sem tagadhatná, hogy az amerikai piacra szánt alkotás. Súlyos témája ellenére nem nehéz, van feloldás, mondhatni, happy end a végén, nem használ bonyolult jelképeket, hanem csupa olyat, ami egyből érthető és átélhető, és az egyik kulcsjelenetben – a bába tárgyalásán – még egy kis, kamerába mondott igazságot is kapunk, de ezek egyáltalán nem zavaróak. A film témája fontos, alig kibeszélt, és az alkotók célja az volt, hogy minél szélesebb tömegek nézzék meg, és értsék azt, amiről szól. Ezért a Pieces of a Woman érzékenyen és végtelenül őszintén, félrenézés nélkül megmutatja a valót, és ami a legfontosabb, nem ítélkezik egyik szereplő felett sem. Azt ráhagyja a nézőjére, és milyen jól teszi. Még napok múlva is a filmen kattognak az ember gondolatai.
